“Ha láttál már egy CVI-os gyereket, az annyit jelent, hogy már láttál EGY CVI-os gyereket.”
Dutton
Magyarországon a 2000-es évek óta egyre nagyobb figyelem fordul a gyógypedagógiai szakirodalomban és a gyógypedagógiai vizsgálat és fejlesztés gyakorlatában a látássérülés addig kevésbé ismert típusára, amikor nem a vizuális inger érzékelése, hanem az agyi feldolgozása sérült.
Ez a probléma egészen más tünetekkel jár, mint a szem betegségéből eredő látássérülések. A jelenség gyakoriságának növekedése összefügg a kissúlyú, éretlen koraszülöttek és a súlyos agysérülést szenvedett, vagy fejlődési rendellenességgel született gyermekek számának növekedésével.
Míg a szem sérült működése leginkább alacsony látásélességgel, színlátási zavarokkal, csökkent kontrasztérzékenységgel és/vagy a látótér szűkületével, vagy a látótérben keletkező foltokkal jellemezhető, az agyi feldolgozás zavara egészen más problémákat okoz.
Ilyen problémák lehetek:
- a fixáció hiánya vagy rövidsége
- a gyenge és hullámzó vizuális figyelem
- a zsúfoltan elhelyezkedő ingerek kezelésének nehézsége kis (pl. olvasás) és nagy térben (pl. közlekedés).
Ennek megfelelően a hagyományos látássérült gyermekekre kidolgozott és alkalmazott gyógypedagógiai diagnosztika és terápia nem alkalmas az agyi feldolgozási zavaros gyerekek megsegítésére.
Nyugat-Európa egyes országai, Belgium, Hollandia, Skócia, Olaszország, valamint az Amerikai Egyesült Államokban 10-15 éve komoly kutatási területté fejlődött a CVI, mint összetett tünetegyüttes vizsgálata.
A külföldi jó gyakorlatok vizsgálata során egyértelművé vált, hogy a kórkép pontos feltérképezése, a vizsgálati és terápiás protokollok kidologzása csakis multidiszciplináris megközelítésben képzelhető el. A diagnosztikai folyamatokban szemész, neurológus, neuropszichológus és a gyógypedagógus szoros együttműködése szükséges, ahogy a terápiás folyamatok is több szakterület bevonásával lehetnek hatékonyak.