A neuroplaszticitás elve és lehetősége a látás fejlődésére

A neuroplaszticitás jelenségének alapja az a tény, hogy a neuronok az agyban egymással összeköttetésben és kapcsolatokat kialakítva, egymással kommunikálva működnek. A neuronok kapcsolódásának helyei a szinapszisok, ahol az idegsejtekből érkező információk átkapcsolódhatnak. Az agyban létrejövő tanulási folyamatok alapja a neuronok közötti
kommunikáció serkentése a szinapszisok hatékonyságának növelésén keresztül. Ez valósul meg agysérülés, stroke vagy kómából felépülés után az érzékelési és motoros funkciók javulásának vagy helyreállásának jelenségénél.

A CVI egyik nagyszerű amerikai kutatója, dr. Lotfi Merabet megfogalmazásában:

A neuroplaszticitás nem más, mint az agy azon képessége, hogy strukturális és funkcionális szerveződését a fejlődés, a tapasztalatok vagy a környezet hatására megváltoztassa.

A neuroplaszticitás jelenségének érdekes bizonyítéka a veleszületetten vak gyermekek agyának működése. Az ő esetükben a látókéreg látás hiányában funkció nélkül maradna. Nem ez történik azonban, hanem ez a kérgi terület átveszi más érzékszervek (tapintás, hallás, szaglás) látást kompenzáló magasabb szintű működésének feladatát. Kutatások tapasztalata
szerint vak gyermekeknél a tapintó olvasás és a tárgyak felől érkező visszhangok tájékozódáshoz való felhasználásának képessége, az ún. echolokáció központja is a vizuális kéregben van.

A neuroplaszticitás elve és annak megvalósulásának bizonyítékai reményt adnak a CVI esetében is, hogy a sérült funkciót bizonyos módon és mértékben az agy más területei átvegyék, új idegi kapcsolatok kialakításával. El kell azonban fogadni azokat a korlátokat, amelyeken túl nincs fejlődésre lehetőség, és ahol a korlátozott működéshez kell alkalmazkodni.

A CVI vizsgálatok feladata a fejlesztés megvalósítása mellett azokat a nehézségeket feltérképezni, amelyeket a gyermek nem tud leküzdeni. Ilyenkor lépnek be az adaptív technikák, amelyek segítenek a gyermek meglevő képességeinek kihasználásában (pl. olvasásnál nagyítás alkalmazása, felolvasó program használata vagy a feladatlapokon a zsúfoltság kiküszöbölése, stb.).

A szenzitív periódus

A legjelentősebb pozitív változások az élet korai időszakában történhetnek. Ezt fogalmazza meg a kritikus periódus elmélete, amely szerint az idegrendszer a születés utáni időszakban a leginkább képes változásra és fejlődésre. Ennek állatkíséretekkel bizonyított kutatásáért kapott Hubel, Wiesel és Sperry 1981-ben orvostudományi Nobel díjat. Macskákon és majmokon végzett kísérleteikben születés után leragasztották az emlősállatok szemét, akiknek 4-6 hét után, a takarás eltávolítása után, ép szemekkel sem láttak. Nem voltak képesek vizuálisan tájékozódni, úgy viselkedtek, mintha teljesen vakok lennének.
A kritikus periódus elvének első megfogalmazásakor az agy fejlődésre képes időszakát nagyon rövidnek gondolták, az első életévre, mások 1-3 évre tették a változásra képes időszakot. A későbbi kutatások hangsúlyozzák az agy folyamatosan meglevő képességét a plaszticitásra, fenntartva az idővel hanyatló lehetőségeket. A kritikus periódus helyett a szenzitív periódus fogalmát vezették be. A szenzitív periódus függ a kérdéses agyi funkciótól és egyéni tényezőktől is.

A látás működésében háromféle szenzitív periódusról beszélnek:

1. Az az időszak, ami alatt a normális vizuális tapasztalatok az ép felnőtt látás kifejlődéséhez vezetnek.
2. Az az időszak, amely alatt a látórendszer sérülése maradandó károsodást eredményez.
3. Az az időszak, amely alatt egy sérülést követően a látórendszerben megvan a lehetőség a helyreállásra.

A szenzitív periódus tényét igazolták azok az esetek, amikor a múlt század közepén szürkehályog műtétek fejlődése lehetővé tette, hogy megműtsék veleszületett szürkehályogos gyermekek szemét. Amennyiben a lencse borússága születéstől fennállt és a gyermek agya születésétől nem kapott vizuális ingereket, az iskolás korú gyermekeknek hiába állították vissza a szem épségét, nem tudott hasznos látás kifejlődni. Ugyanakkor csodálatosan érzékletes leírást ad Sheila Hocken „Emma meg én” című könyvében a látás képességének visszanyeréséről. A könyv írója gyermekkorában fokozatosan vesztette el a látását (vagyis a korai szenzitív időszakban az agy kapott vizuális ingereket), majd felnőtt korában egy szemműtét után azonnal újra látta a világot maga körül, és csodaként élt meg minden falevelet, arcot vagy egyszerűen a színeket.

Hasonlóan sokrétű a tompalátás terápiájának tapasztalata, vannak jobb és rosszabb eredmények, a leromlott szem állapotától, a kialakulás idejétől, a terápia megkezdésének idejétől és időtartamától és egyéni jellemzőktől függően.

Fejlődés és fejlesztés

Érés

Különösen koraszülött gyermekeknél van nagy jelentősége az idegrendszer, így a látási funkció érési folyamatának. Mivel külföldi tapasztalatok szerint a CVI-ban érintett gyerekek kb. 50 %-a koraszülötten jött a világra, sokaknak jelenthet reményt a vizuális érés folyamata.
Az éretlenség kóros formáját megkésett vizuális érésnek (Delayed visual maturation) nevezik, amely létrejöhet koraszülött, de éretten született gyermekeknél is. A tünetek gyakorlatilag megegyeznek a CVI tüneteivel. A gyermek nem figyel, nem nézelődik, nem vagy bizonytalanul fixál, szemkontaktust nem vesz fel, később nem nyúl tárgyakért. Mivel nincs sérülés a háttérben, ezért ez a probléma spontán helyreáll, de a folyamat felgyorsításához hasznos hozzáértő módon stimulálni a látórendszert. Egy rövid tréning folyamat be tudja indítani az érés folyamatát, és a gyermek használni kezdi a látását, így más magát fejlesztve szünteti meg a problémát.

Fejlődés

A látás fejlődése a neuroplaszticitás jelensége alapján történik. Amennyiben szembetegség okozza a látássérülést, a szemet nem tudjuk meggyógyítani, de az érzékelést és észlelést tudjuk fejleszteni. A perspektíva ezért ebben az esetben nem az ép látás elérése, hanem a korlátok kitolása, a látási funkció javítása. Az aktív idegrendszeri működés, az új neuronális kapcsolódások és hálók kialakulása révén gyakran tapasztaljuk látássérült gyerekeknél meglevő látásuk egyre jobb kihasználását: bicikliznek, mozgásos játékokban részt vesznek, később fotóznak, színdarabban szerepelnek.
A CVI esetén hasonló a helyzet, de talán még tágabb határok közt változnak a javulás esélyei. A károsodás típusától függően lehet remény a helyreállításra, de egy elhalt terület esetén nyilvánvalóan nem várhatjuk az adott lokációhoz kötődő funkció javulását.

Mi nem szeretnénk hamis reményt és várakozást kelteni senkiben, de a sokféle ötlet és jó példa inspiráló lehet szülők számára, és reményt adhat arra, hogy létezik javulás, előrelépés, fejlődés.
Tapasztalataink és törekvéseink megerősítik a lassú javulás sokszor átélt örömét. Fontosnak tartjuk a megértést és elfogadást, hogy úgy foglalkozzunk a gyermekkel, hogy közben nem tagadjuk le a problémákat, és akkor is segítjük ezek leküzdésében, ha közben reménykedünk a probléma későbbi végleges megoldásában.

Fejlesztés

Végezetül ismét Lotfi Merabetet, az amerikai kutatót idézzük az aktív tanulásról, amely a fejlesztés leghatékonyabb módszere lehet.

Tartsuk az agy fogaskerekeit mozgásban! Az is fontos, hogy jól kezeljük az elvárásokat és a gyermeket inkább sikerekre állítsuk be, mint frusztrációra és csalódásra. Minél lelkesebb a gyermek, annál jobban meg fogja találni a motivációt, hogy felfedezzen és aktív legyen, így az agy annál inkább növekedni, változni és fejlődni fog.